Ariana Grande-Butera 1993.június 26-án látta meg a napvilágot Boca Ratonban, Florida megyében, az Egyesült Államokban. Édesanyja Joan Grande, édesapja Edwards Butera. Egy testvére van,Frankie Grande. Első színpadi szerepét a '13' c. musicalben kapta.2010-ben bújt Cat Valentine bőrébe, a V, mint Viktória c. sorozatban. Színészi és énekesi karrierje ettől a szereptől indult be igazán. Ő és Jennette McCurdy, önálló sorozatot kaptak, a Sam & Cat-et. Zenei karrierjét 2011-ben kezdte el kamatoztatni, első dala a 'Put Your Hearts Up' volt. 2013-ban kiadta első albumát, a Yours Truly-t. Nemzetközileg a következő évben vált elismerté, ugyanis ekkor adta ki Problem,Break Free és Bang Bang dalait. Második nagylemeze a My Everything nevet kapta. 2015 szeptemberében pár rész erejéig szerepelt a Scream Queens-ben is. Harmadik albuma névváltoztatáson is átesett, a végleges választása Dangerous Woman lett. Február 2-án indult el promótáló turnéja.
Dangerous Woman névre keresztelt legutóbbi stúdióalbuma promótálása idén február 2-án fog elkezdődni. Leginkább arénákban láthatják az amerikai Arianatorok a gyönyörűséget, akit olyan tehetséges előadók kísérnek el, mint a Little Mix vagy Victoria Monét.
Az ArianaG.Gportál egy non-profit rajongói oldal, mely azért jött létre, hogy a magyar rajongók részletesen tudjanak tájékozódni a fiatal és népszerű énekesnőről. Nem áll kapcsolatban sem Ariana-val, sem családjával és menedzsmentjével sem. Minden itt található anyag saját keresés, illetve írás, ezért engedély nélküli felhasználásuk TILOS!
2015.júliusában óriási port kavart a fiatal énekesnő viselkedése. Ugyanis háttértáncosa és egykori párja, Ricky Álvarez társaságában ellátogatott pár barátjával egy kaliforniai cukrászdába. Néhány kiállított fánkot megnyalt, és tettét a biztonsági kamerák is rögzítették. A botrány odáig fajult, hogy még a rendőrség is vizsgálta a dolgot, a felvételt pedig a TMZ tette közzé.
De a fánk-nyalogatásnál tovább is ment Ariana. Amikor az eladó egy tálca fánkot kínált nekik, az alábbi mondat hagyta el a száját: "Mi a f**sz ez? Utálom az amerikaiakat. Utálom Amerikát."
Természetesen az incidens után pár nappal a Twitter-en kért bocsánatot mindenkitől.
Hihetetlenül büszke vagyok rá, hogy amerikai lehetek, és sosem titkoltam, hogy szeretem a hazámat. Az, amit egy privát pillanatban mondtam a barátomnak, aki fánkot vásárolt, ki lett ragadva, és sajnálom, hogy nem válogattam meg jobban a szavaimat. Mint az egészséges táplálkozás támogatója, az étel nagyon fontos számomra és néha feldühít, mennyire szabadon eszünk mi, amerikaiak, és úgy fogyasszuk a dolgokat, hogy nem is gondolunk rá, milyen következményei lehetnek az egészségünkre és a társadalomra. A tény, hogy az Egyesült Államokban a legmagasabb a gyermekkori elhízás mértéke, frusztrál engem. Többet kell tennünk annak érdekében, hogy tanuljunk mi és a gyermekeink is a túlevés veszélyeiről és a mérgekről, amiket beviszünk a testünkbe
Ariana jelenleg egy fényűző floridai villában éldegél. A csavar az egészben annyi, hogy ezt úgy bérli, nem vette meg. Kívülről egy egyszerű, visszafogottabb háznak tűnik, de ha belépünk az udvarra, egyből az óriási medence látványa terül elénk. Az otthona elég tágas, egy hatalmas nappalival. Ari-nak saját moziterme is van mindezek mellé.
2012. áprilisában varratott egy kicsi szivecskét a jobb lábának ujjára. A Yours Truly albumánk lévő "Tattooed Heart" dala inspirálta. Ez emlékezteti az akkori izgalmas időkre.
Mille Tendresse
Ez a második tetoválása, a tarkóján található. 2014.március 14-én tetováltatta magára, sőt testvére, Frankie is csináltatott egy ilyet. Ezt a mondást használják Ariana kedvenc filmjében, az 'Álom Luxuskivitelben'.
Bellissima
Ez a harmadik tetoválása, kisbetűkkel a bal oldalán. 2014.március 23-án varratta magára, hogy emlékeztesse örökké a nagypapájára. Ugyanis ő hívta unokáját bellissima-nak.
Félhold
2015.április 14-én újabbat varratott magára. Brian Nicholson-al közösen döntöttek úgy, hogy ezt a kis félholdat magukra tetováltatják.Moonlight c. dala inspirálta.
Honeymoon
2015.április 16-án a Honeymoon turné egyik találkozóján vették észre a rajongók, hogy Ariana ujjait tetoválások díszítik. A turnéja nevét tetováltatta rá. a jobb középső ujjára. Egyik kedvenc dala, a Honeymoon Avenue ihlette.
אלד
A következő tetoválása egyidőben készülhetett a Honeymoon-al. Ez héberül van, és Isten 72 nevéből a 10-et takarja, 'Dalet Lamed Aleph'. Véd a rossz álmoktól és segíti az ujjászületés folyamatát. Ez utal Ariana hitéhez. Frankie is csináltatott egyet, de nem ugyanezt.
Szív
2015.május 14-én Párizsban varratatta második szív formájú tetoválását, ezúttal jobb kezének gyűrűs ujjára.
hi
Ariana még Ricky Álvarez barátjával közös tetoválást készítetett. 2015.június 13-án készült. A 'hi' szócska látható mindkettejük lábujján. Viccelődtek, hogy rajtuk kívül senki nem látja majd. Azonban a 2015-ös AMA-n lencsevégre kaptán.
Babydoll
2016.január 14-én készült az alábbi feliratos tetoválás, ismét egyik ujjára került. Ezt a becenevet a nagymamája adta neki.
Venus
2016.augusztus 25-én Snapchat-en erősítette meg, hogy a bal középső ujjára a nőiesség szimbólumát varratta.
A
Ugyanazon a napon, mint a Venus jelnél, egy másik tetoválást is mutatott. Ariana elmondta, hogy nem magára utal, hanem gyerekkori legjobb barátjára, Alexa Luria-ra